hero
5000 dollár jár az új belépőknek egy cégnél, amennyiben két héten belül felmondanak
Chris Ronzio, a Trainual, SaaS szoftver vezérigazgatója és alapítója 5000 dollárt (kb. 1 millió 578 ezer forintot) ajánl fel minden új belépőnek, amennyiben a munkába állás után két héttel távozna. Véleménye szerint ez az elsőre ellentmondásosnak tűnő gyakorlat segít megtalálni és megőrizni a legjobb tehetségeket.

A szoftvercég vezetője szerint fontos idejében tudni, hogy a megfelelő emberrel dolgoznak-e, mivel ahogy telik az idő, egyre többet invesztálnak a munkavállalóba, így a kilépési költségek is egyre növekednek. A döntés felgyorsítása pedig jelentős megtakarításokat jelent számukra. A gyakorlat bevezetésével azt remélik, hogy hamarabb tisztul a kép, hogy kivel érdemes hosszabb távon tervezniük. 

Ronzio szerint ez az intézkedés a munkavállalónak is előnyös, hiszen egy-egy interjú alapján nehéz megítélni, hogy valóban ez-e a megfelelő munkahely és pozíció.

A Trainual vezetője az ötletet egy másik cégtől, a Zappostól vette át, ahol ezt a gyakorlatot az elkötelezettség tesztelésére használták.

A cég az újonnan felvetteknek egy rövid kvízt ad, amely arra kéri őket, válasszanak igen vagy nem lehetőségek közül: ha a jelölt a cégnél szeretne maradni, jelöljön igent, és indokolja meg. Ha el akar menni, jelölje a nemet, adja meg az okát, vegye fel a pénzt és menjen.

Ronzio azoknak a vállalatoknak javasolja ezt a politikát, amelyek már most is nagy hangsúlyt fektetnek a kultúrára. 

Az alkalmazottak elveszítése ugyanis esélyt ad arra, hogy tükörbe nézzenek és megvizsgálják az okokat. 

Felelősséget tesz a cégek vállára, hogy olyan kultúrát és munkahelyet teremtsenek, ahol az emberek szívesen dolgoznak. 

Az elköteleződést ugyanis mi sem mutatja jobban, mint amikor a munkavállalók visszautasítják a pénzt és szeretnének a vállalatnál maradni – ez pedig megteremti a terepet egy nagyszerű munkakapcsolat kialakításához. 

Ti mit gondoltok az intézkedés hatékonyságáról? 

Forrás itt.